A Pécsi Nemzeti Színhíz 1895. Október 5-én nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. A színházban játszott első színdarab a Bánk Bán című darab volt. Az épület 90 hosszú évig adott otthont a neves színdaraboknak és ma is az egyik legjelentősebb magyar szí
2025. Január 29. Szerda - Adél
Pécsi Nemzeti Színház
A Pécsi Nemzeti Színház 1895. Október 5-én nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. A színházban játszott első színdarab a Bánk Bán című darab volt. Az épület 90 hosszú évig adott otthont a neves színdaraboknak, azonban az épületet a hosszú évek megviselték és életveszélyessé vált. A színházat 1986-1991 között felújították és korszerűsítették. Ekkor több szín megjelenítésére alkalmas forgószínpadot, fény-, hang-, és vidórendszert szereltek be, valamint a színház beremdezése egy négy részben süllyedő árokkal a bővült.
Jelentősebb történések a színház életében
Pécs a 19. században soknemzetiségű város volt: magyarok, németek, bolgárok, olaszok stb. éltek békességben egymás mellett. A több évtizedes együttélés alatt keveréknyelvek alakultak ki. Ebbe a közegbe csöppentek a színészek, akik valódi irodalmi nyelvet hoztak magukkal, tiszta németet és tiszta magyart.
Ekkortól vált jelentőssé a színházelőadások tartása, bár ekkor még nem létezett a színházépület, hanem a komédaiások előadásának az előkelőbb házak, a káváházak, táncházak adtak otthont. Ismert játszóhely volt pl. az "Elefántos Ház", de a tettyei kisszínpadon is megfordultak a nagy népszerűségnek örvendő, vándor színtársulatok
A pécsi színjátszás virágzott és ez a város lett a magyar színjátszás legjelentősebb vidéki centruma.
A város lakossága irányt tartott egy, külön a színdarabok előadása céljából létrehozott kőszínházra, amely egyben a társasági élet színterét és a baráti összejövetelek helyszínét jelentené. Ezért Pécs város közgyűlése felállított egy színügyi Bizottságot, amelynek legfőbb feladata a színház építi helyének kijelölése volt.
A színház megnyitójára 1895 október 5-én került sor fényes keretek között: a Pécsi Napló ünnepi szám kiadásával köszöntötte az eseményt, a közönség ujjongott. A társulat a megnyitó alkalmából Elker Ferenc Bánk Bán című darabját vitte színpadra, amely előadás hatalmas sikert aratott.
Az életveszélyessé vált Pécsi Nemzeti Színház 1986. június 5.-én zárta be kapuit. Az épület egészét érintő felújítás 1991 júniusáig tartott. Ennek során az épület teljesen megújult. A több szín megjelenítésére kiválóan alkalmas forgószínpad, a színdaraboknál a művészi hatás fokozására is alkalmazható 4 részben süllyedő zenekari árok, azonkívül az új fény-, hang- és videorendszer, s a klimatizált nézőtér már mind-mind a modern kor és természetesen a nézők igényeit hivatott estéről estére szolgálni.
2011. nyarán az épület ismét felújításra került. A munkálatok magukba foglalták az erkély megerősítését, kicserélték a teljesen elkorrodált tartókonzolokat. Visszahelyezték és részben újragyártatták az erkély díszítőelemeit. Az erkélyt szigetelték és újrabetonozták. A kupolát is felületkezelték, kicserélték a bádogozást és megújult a teljes homlokzat. Nagylelkű pécsi vállalkozók jóvoltából belül is megújult az épület. Nemcsak az impozáns előcsarnok került felújításra, hanem az összes közönségforgalmi helyiség. Ragyognak a frissen festett falak a büfében, csillognak az aranyozott stukkók mindenütt, a páholyok ismét régi fényükben pompáznak.
Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni
Aktuális
Bortrezorok Villányban!
A hajdani kúriák, kastélyok elengedhetetlen része volt a borospince, melyet sokszor nem csak a borok tárolására használtak, hanem egy-egy ünnepi alkalommal vacsorát és borkóstolást is rendeztek.
Márton-napi Újborszentelő Mulatság, Villányban!
"Aki Márton napon libát nem eszik, az éhezni, aki újbort nem iszik, az szomjazni fog" - szól a mondás. 2015 november 7-8. Márton-napi Újborszentelő mulatság, melyet elsőként a Polgár Pincészet rendezett meg, mára már számos más helyen is tartják. Ez alkalomból az egész éves munkát, a szüretet ünnepeljük, az Újborokat felszentelést követően mi kóstolhatjuk meg a világon elsőként.
Látnivalók, programok
Mendele Ferenc Emlékház
Mendele Ferenc Beremend településének szülöttje. Az emlékház Mendele Ferenc szülőháza, amelyet az... Tovább
Eseménynaptár
H | K | Sz | Cs | P | Sz | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 | 28 | 29 | 30 | 31 | ||
Útvonaltervező
Tervezze meg útvonalát a Hotel Beremend Rose-ba most
Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.